Úgy döntöttem, elkezdek blogolni. Végülis mit veszítek? Semmit, esetleg nyerek rajta. És jó érzés leírni, majd visszaolvasni a gondolataimat. Egyszer… majd egyszer.
Nem is tudom hol kezdjem. Annyi minden dolog van amit most szívesen leírnék ide. De felét sem írom le. Meg hát… ki értené meg? Esetleg kinevetnétek, lenéznétek miatta. Csodálom azt az embert, aki engem megért. Nem hiszem, hogy van ilyen. Hiszen még magamat sem értem teljesen… A másik dolog pedig, hát persze, hogy mindenkinek vannak titkai. Nekem vannak olyanok, amiket senkinek nem mondtam még el. SENKINEK. Miért? Mert azok a titkok, amiket senkinek nem mondtam el, még anyukámnak sem, sem a a legjobb barátnőmnek, senkinek, csak rám, és kizárólag rám tartoznak. Legyenek azok negatív vagy pozitív előjelűek…
Néha úgy viselkedek pár emberrel körülöttem, ahogy én nem is szeretném. Pedig én másképp akarok, tegyük fel, antiszociális vagyok vele. De én ezt nem szeretném, nem így akarom, mégis ezt csinálom. Nem értem meg önmagam… lehet a tinédzserkor velejárója ez? Amikor majd 80 év múlva vagy több, sokkal több (mert én ebben reménykedek) a halálom előtt leszek (hát erről még beszélni is rossz) boldogan, örömmel tele tekintek vissza a múltamba. Persze tudom, már most, hogy lesznek olyan dolgok, amik…hát amikre senki sem tudna örömmel visszagondolni. De nagyon szeretném, ha úgy élhetném le az életem, az egyetlenegyet, amit én most ajándékba kaptam, hogy a végén, az Én Életem végén, boldogan, teljes szívvel, megelégedve halok meg, és térek oda, ahova nem szeretnék… De addig még sok van. Miért a halálon gondolkozni? Élek, virulok, még akkor is ha néha elásnám magam legszívesebben.
Persze amikor már javul a helyzet, vissza sem merek gondolni arra, amit akkor éreztem, amikor kicsúszott pár dolog a kezemből…
Sokan azt hiszik ismernek. Teljesen kiismernek. De miért hiszik azt? Még magukat sem ismerik teljesen, nem hogy más embert…
Nem szeretem, amikor tele vagyok ötletekkel, tudásvággyal, és valakivel ezt megosztom (legyenek azok a szüleim, vagy barátaim, vagy akárki) és beleszól, kioktat azzal kapcsolatban. Miért teszi? Semmi köze hozzá, és még a kedvemet is elveszi tőle. Bár lehet, hogy a hozzám közelálló emberek néha tényleg jobban tudják, hogy mi a jó nekem, és mi nem. Volt már ilyen…
Hát én sem vagyok tökéletes… Gyakorlatiasan tökéletlen vagyok. Tele hibákkal. Próbálom elkerülni őket, de nem megy. Sajnálom azokat az embereket, akik nem így fogadnak el ahogy vagyok. Engem ne változtasson meg senki. Szépen mondva, szarok más véleményére. :) Én ilyen vagyok, így fogadjatok el. Már ha akartok. :)
“Inkább utáljatok azért ami vagyok, mint szeressetek azért, ami nem vagyok.”
Majd még írok.
Bye…
