Delusiona's Weblog

egy élet. tetszik az orrom?

Ő az. május 27, 2009

Kategória: Álom — delusiona @ 8:03 pm

DSCF9017b

 

Az Isten hallgat. Bárcsak az ember is befogná már a száját! május 22, 2009

Kategória: Mindennapok — delusiona @ 6:01 pm

A reggelem azzal kezdődött, hogy beültem egy pálinkára a sarki kocsmába. Most Pali bá fizetett, mert nekem elfogyott a pénzem, amit drogeladással szereztem. Pali bá rettentő jószívű ember, megérti hogy az ember szereti a jó erős páleszt. Hozott egy McDonald’s-os sajtburgert is, ami mellett már az élet habos oldalát néztem.

Na jó, nem így történt. De jól hangzott, nem?

Na tehát reggel… Felkeltem, majd elmentem iskolába. Rosszul aludtam, mert tegnap volt az utolsó vizsgám és délután aludtam két és fél órát, ezért minden másfél órában ébredtem fel az éjjel folyamán. Semmi különös nem volt az iskolában. Annyira meleg van, hogy ez már sokszor utálatos. Azt se lehet tudni, hogy hogy öltözzön az ember… Amikor leveszem a melegítőmet akkor a derekam fázik az osztályban, de a vállamnál melegem van. Ha meg magamon hagyom nagyon melegem van, szóval sehogy sem jó.

A vizsgák, most büszkén mondhatom, hogy jobban sikerültek, mint múlt félévben, mert erőt vettem magamon és tanultam. Így kellett volna ezt eddig is. Szóval bánom, hogy egy hanyag disznó voltam első félévben, de már késő. Mondjuk a földrajz jegyemet még nem tudom, de bízom benne, hogy jó lett. A román 9,30 (soha nem gondoltam volna : D), a matek 9,20 (ha nem kapkodtam volna, jobb lett volna). Na mindegy, én ezekkel tökéletesen elégedett vagyok. A szüleim támogatnak, mostanában kiegyensúlyozott a velük való kapcsolatom is, szóval minden oké.

Nemsokára itt a ballagás. Folynak már a készülődések… Csak jó lenne ha nem lenne szociális fóbiám, és akkor még beszédet is mondanék. Nekem közönség előtt szerepelni egyenesen a pokol. Itt jön az a kérdés, hogy akkor hogy táncolok? Hát az egész más dolog, hogy egy csoporttal lépek fel és mindenki ugyanazt csinálja, tehát nem vagyok a középpontban. Nem szeretek a középpontban lenni. Nekem még az is kín lesz ha majd el kell mondjak egy fél oldalnyi szöveget 50 szülő előtt, amit mindenki meg fog csinálni. De kibírom… Alig várom már, hogy vegyünk valami szupcsimupcsi ballagó és bankettrevaló ruhát. *-*

Annyira jó, hogy túlestem már minden vizsgán. Volt olyan napom, amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, nekem itt végem van… Nem folytatom tovább, ennyi elég. De mindig jött egy kéz ami felhúzott a padlóról és segített továbblépni. Köszönöm azoknak az embereknek! Mindenkit nagyon szeretek, aki mellettem állt és most is mellettem áll. <3

Több mondanivalóm nincs, sajnálom. Vagyis lenne, de az nem tartozik minden idetévedőre.

 

Szomorú, de fél az aki szeret, zokog a bohóc és a macska kihányta az egeret… május 16, 2009

Kategória: Mindennapok — delusiona @ 8:33 pm

Ismét rossz a kedvem. Nyűgös vagyok, fáj a fejem, volt ma hőemelkedésem is. Anyukám elutazott, és  hiányzik. Nos mit is mondhatnék…

Azon röhögtem magamban a tegnap esti rossz kedvem ellenére, hogy egyes emberek mennyire meg akarják mutatni nekem, hogy ők mennyire másak, jobbak, szebbek tőlem, mikor annyira azt sugallják, hogy mekkora szánalmas alakok… Hogy csak nevetni tud az ember rajtuk egy jót.

Ma fél 11-kor keltem, pedig olyan negyed 4-kor aludtam el az éjjel. Kivánszorogtam az ágyikómból a fürdőszoba felé, fogat mostam majd lehuppantam a legkedvencebb helyemre – a számítógépem előtti székre. Innen sejthető, hogy nem csak ültem ezen a szent helyen (amit amúgy szoktam) hanem intenzív internetezésbe kezdtem. Közben furdallt a lelkiismeret, hogy miért nem takarítok végre ki, hogy tudjak tanulni, de a lustaságom újra győzött, mint mindig.

Olyan 12 fele végeztem a takarítással a szobámban, és majdnem rávettem magam, hogy tanuljak, de nem sikerült, pedig nagyon kéne. Csütörtökön vizsga és még addig nagyon sokat kell tanuljak, mert földrajz, románul, és nehéz. Fáj a torkom kicsit, és a fejem meg nagyon, szóval nemsokára lefekszem aludni, hogy holnap korábban fel tudjak kelni, tanulás végett, mert persze hogy elszartam az egész napomat Nórinál. Ilyen agyfárasztó filmet néztünk (=Szuperhős) és rengeteget ültünk az erkélyen a földrajz könyv és füzetek mellett. Jó vagy Annamária! Na tehát holnap olyan 9 körül kelek, tanulok, majd ebédre elmegyünk Apukámmal nagymamámékhoz. Miután gondolom olyan jó két órát ülünk ott, hazaérek, megint csak tanulás van tervben. Utána pedig irány fellépni. Jó sok ideje nem táncoltam, és rögtön fel kell lépnem. Na meglátjuk mi lesz belőle, fogom-e tudni a forgásokat meg ilyeneket, mert van amikor hirtelen nem áll rá a lábam…

Amúgy rájöttem, hogy azért nem bírtam annyi vizet meginni, mint amennyit kellene nap mint nap, mert üvegből ittam mindig, ami nehéz, és utálom úgy felemelni, hogy a számhoz tarthassam. Ezért hoztam egy szép sárga csészét a szobámba, és abból iszogatom a vizet. Így már van kedvem inni, és minél többet iszok, annál szomjasabb vagyok… ?! =D

Nemrég volt egy éve, hogy konfirmáltam itteni szokásokhoz híven. 2008 május 4-edikén volt ez, most pedig 24-edikén lesz, tehát jövőhéten vasárnap. Kinga barátnőm jön Zilahra, és úgy volt, hogy találkozunk, hogy bevisz majd Apukám. Erre meg kiderült, hogy Emese is akkor tartja a konfirmálás utáni ebédet, ezért nem tudok elmenni Kingával találkozni. Kinga viszont ezt rossz néven vette, amit mondjuk meg is értek, mert az övére nem mentem el bizonyos okok miatt. De nem tudok mit csinálni, én sem így terveztem, és a szüleim is ott kell legyenek, mert Emese úgy tekint rájuk, mint a keresztszüleikre. Sajnálom Kinga.

Na most megyek szépen pisilni, vitaminokat-gyógyszereket bevenni, harmonizálni a szobámat meg minden érdekes elfoglaltságot ami vár rám, végrehajtani.

 

május 10, 2009

Kategória: Más — delusiona @ 8:13 pm

Ha lenne mellettem valaki, valószínűleg

szétzúznám.

 

Alaposan elferdült már az értékítélet, hiába nézed, mégis tévesen ítéled meg, mi a jó, mi a rossz, mi a szép vagy csúnya, vagy csak direkt torzítasz a hazugságok mögé bújva? De durva! Te még magadat is becsapod, mert megszoktad, hogy a boldogságot csomagolva kapod… május 8, 2009

Kategória: Mindennapok — delusiona @ 6:35 pm

Fogalmam sincs mivel kezdhetném ezt a bejegyzést. Unalmas szardarab vagyok. Rossz a kedvem, rosszak a napjaim, rosszakat álmodok. Én pofázok sokszor arról, hogy gondolkozzatok pozitívan, erre meg ugyanebbe a hibába esek bele…

Az utóbbi napokban vizsgáztam, magyarból és románból. A magyar 9,90 lett (->100 pontból 99), a román, hát az nem tudom, hogy hányas lesz. Lövésem sincs… A román, egy régebbi bejegyzésben már írtam, hogy május 5.-én kéne legyen. Hát el lett halasztva 7.-ére mert úgy volt, hogy sztrájkolnak a tanárok kedden, hétfőn meg is mondták, hogy na holnap nem kell suliba menni (tehát kedden) erre hétfő este ilyen yahoo-s idegesítő körüzenetből tudom meg, hogy mégis kell menni oskolába és csütörtökön vizsga. Mégis, hogy gondolták ezt? Na mindegy. Így is volt egy óriási hiba a román tételben, és akkor azt most hogy fogják pontozni? Mert teljesen értelmetlenné vált, mert felcseréltek neveket. Nem mintha annyira értettem volna, de BIZTOS, hogy úgy sokkal tisztább lett volna. Úgy képzeljétek, hogy van Kica meg Vica és Vica helyére Kicát írtak, Kica helyére meg Vicát. Szóval így nagyon furcsa volt…

Ma volt pár enyhe rosszullétem (én a nemalvásra fogom). Hányinger, fejfájás és nagyon melegem volt. Amikor hazajöttem le is feküdtem (na jó rá 3 órára) és azt hallottam féléber állapotban, hogy valaki fütyül és taxit kiált (majd rájöttem, hogy nekem ez a csengőhangom, és nagyon gyorsan fel kéne vegyem). Mit ne mondjak, apukám hívott, hogy hol vagyok, aki az alattam lévő szobában nemtommitcsinált. Szóval eléggé szarul esett, hogy így felébresztett.

Emellett úgy érzem szarnak ígérkezik a nyaram, több okból is. De még ki tudja, jó is kisülhet belőle. Nemsokára ballagok, már azt se tudom, hogy várom vagy nem. Most jut eszembe, hogy múlt péntek este pont ilyen rossz kedvem volt, és mivel ezt látta rajtam anyukám, megkérdezte, hogy mi a baj én meg csak sírtam sírtam és sírtam. Eléggé érzékeny vagyok mostanában, ha valaki tesz rám egy rossz szót vagy valami képes lennék sírni, de nem akarom, hogy (annyira) gyengének lássanak. Így is bőgtem egy jót a magyar vizsga előtt két órával. Olyan jó volt, hogy Timi ott volt mellettem és figyelt rám…

Na de most rohadtul éhes vagyok, megyek is. Velem ne foglalkozzatok, nem annyira érdemes. Kösz. <3